Sorry, I'm a girl. 15

Park Kyung Pov.

Körülnéztem a környéken, de semmi bajra utaló jelet nem találtam. Ez viszont nem nyugtatott meg, sőt, még nyugtalanítóbbnak tűnt ez az egész. Nyomasztó, problémás, minden rossz dolog. Mindig így gondolkodtam a sötétről. A fák ezüstösen csillogtak ezen a holdfényes éjszakán. A szél lágyan simogatta ágaikat, melyek susogtak, amitől teljesen kirázott ideg. Nem tudtam pontosan, hogy a rossz előérzettől, vagy attól, hogy túlságosan hideg van és fázom. Gyorsan szedtem a lábaim vissza a sátorhoz, amit meglepő módon nyitva találtam. „Pedig direkt kikötöttem neki, hogy semmiképpen ne húzza el a cipzárt.” Bekukkantottam, de sehol senki. „Vajon hova mehetett?” „Egyedül biztos nem ment volna el, az tuti. FRANBA! Tudtam, hogy nem kellett volna egyedül hagyni, miért vagyok ilyen szerencsétlen balfék?!” Kiabálni nem akartam, mert valaki még felébred. Lenéztem a már sötétzöld fűre, ahol lábnyomokat pillantottam meg. Pontosabban négyet, tehát valaki vele van. Követtem a nyomokat, amik a félelmetes erdőbe vezettek. Próbáltam minél kisebb zajt csapni, lassan mentem előre, amikor is eltűntek a jelek. Lehajoltam és megtapogattam: még frissek. Amikor felálltam, szembe találtam magam egy alakkal, és egy fegyverrel a homlokomnál. „Nagyszerű!”

Sung Yeon POV.

Miután Kyung elment, magamra húztam a cipzárt. „Nagyon rossz előérzetem van, kérlek vigyázz magadra még vissza jövök! Senkit ne engedj be, értetted?!” – csak ez csengett a fülemben még mindig. Féltem, mi lesz most velem, nem akarok egyedül maradni! Összekuporodtam, kezeimet a lábam köré fontam és sírni kezdtem. 10 perc múlva valaki megkocogtatta sátrat.

-Ssh. Sung Yeon, megjöttem.

-Ilyen gyorsan? – kérdeztem, majd elhúztam a cipzárt. De nem olyan látvány fogadott amilyet szerettem volna. Fogalmam nem volt, ki ez az alak, de az biztos, hogy nem a láma. A szívem a torkomban dobogott, legszívesebben sikítottam volna egy nagyot, viszont tudtam, ezzel csak magamnak ártanék. Vissza akartam bújni a sátorba, de ekkor a csuklyás alak megmarkolta a hajam, és húzni kezdte. „ Kyung, könyörgöm segíts!” Annyira fájt mindenem, melegem volt, izzadtam. Az idegen pedig csak vonszolt a földön. Egy ideig még ellenkeztem, rúgkapáltam, csapkodtam, aztán rá kellett jönnöm, semmi értelme, bár már erőm se volt hozzá. Így hát hagytam, becsuktam a szemem és vártam mi fog most történni. Egyszer csak elmúlt a fájdalom, a földön feküdtem, kisírt szemekkel, halálfélelemmel küszködve. A férfi valami ruhát nyomott az arcomhoz, amitől pár másodperc után elaludtam.

Park Kyung POV.

Felnéztem a támadómra, hátha kitudom venni, ki az, de mivel csuklyát viselt lehetetlen volt megállapítani.

-Heh, a hős szerelmes eljött a hercegnőért a sárkány barlangjához.

-JunHyung, gondolhattam volna. – préseltem ki a mondatot a fogaim között, szúrós szemeket vetve ellenségemre.

-Nagyot csalódtam benned Park Kyung. Direkt megmutattam a képet bizonyítékként a csajról, remélve, hogy te majd teszel arról, hogy eltűnjön ebből az iskolából. – sóhajtott. – Úgy látszik tévedtem, így téged is el kell törölnöm a föld felszínéről. Most pedig jó éjszakát.

Mikor éppen ellenkezésbe kezdtem volna, éles fájdalom hasított végig a fejemen. Teljesen elsötétült minden.

-Nee, hagyd őt békén! – hallatszott egy ismerős hang. Ki akartam nyitni a szememet, de teljességgel lehetetlennek tűnt, olyan fáradt és rosszul voltam. A fejemre mintha egy ólomgolyó szakadt volna, szörnyű egy érzés. Aztán felidéződött bennem az a dolog, amikor SungYeon után mentem, de helyette azzal a barommal futottam össze. Biztos voltam benne, hogy ő a tettes. Kipattantak ijedtemben a szemeim, és láttam ahogy hajánál fogva ráncigálja JunHyung az én egyetlenemet. Hozzá akartam szaladni, megmenteni őt, de mindhiába. Észrevettem, hogy a kezem és a lábam össze van kötve. Igazából nagyon sötét volt, csak a holdvilág beszűrődő fénye adott egy kis világosságot a látáshoz.

-No lám lám. Rómeó is felébredt? – nevetett fel.

-Ha ha, vicces vagy. –feleltem undorodva. - Jó lenne ha végre elengednél mindkettőnket és elhúznál innen jó messzire. Csak szabaduljak ki és biztos börtönbe csukatlak.
De úgy látszik nem vett komolyan. Megint az az idegesítő röhögése. Idegességembe ökölbe szorítottam mind a két kezem.

-Mert mintha te pont olyan helyzetben vagy, hogy fel tudj jelenteni. – potyogtak a könnyei a röhögéstől. – Amiért ilyen jól megnevettettél, téged foglak utoljára kivégezni. De előtte még…
Ledobta Yeonniet a földre, és felráncigált engem...ütlegelésbe kezdett. Rettentően fájtak, de inkább elviselem, hogy engem bánt, mint a szerelmemet. Mivel nem ellenkeztem, hamar megunta, így visszakerültem a földre. Erőmet már mind kiszívta az a barom, felállni nem bírtam, maradt a kúszás. A maradék energiámat is összeszedve, mint egy giliszta elkezdtem mászni, az elején még úgy látszott, hogy minden baj nélkül eljutok ahhoz a személyhez, akihez most legjobban húzott a szívem, de tévednem kellett.

-ÁÁÁHH! – kiáltottam, mert éreztem egy nyilaló fájdalmat a lábamban. Rettentően égett, legszívesebben kiordítottam volna magam a világból. Hátra néztem, és a lábamból ömlött a vörös folyadék, meglőtt. Ez perpillanat érdekelt a legkevésbé, folytattam a tevékenységemet még elértem a célom. Szorosan odabújtam SungYeonhoz, akinek a könnyei már patakokban folytak. Simogattam a hátát megnyugtatóan, habár nagyon ideges voltam én is, a fájdalom egyre csak nőtt.

-Ne aggódj, valahogy csak megoldjuk. – súgtam oda neki, amire a válasz egy apró puszi volt az arcomra.

-Pfúj, mekkora undorító. – köpött egyet a támadónk. – Most viszont eljött az ítélet idő, utolsó mondatok?!

- E..Egy utolsó kérésem lehetne? – érdeklődte félénken a lány. – Végső csók lehet?

-Jó, de csak 10 másodperc, addig elfordulok, mert rögtön idehányok. Számolom!

SungYeon POV.

Odafordultam Kyunghoz, és lágyan megcsókoltam, amiben minden érzelmem benne volt. A szájának vér íze volt, de cseppet sem érdekelt.

-Szeretlek. – adtam egy puszit a szájára.

-És 10!  - fordult hozzánk az a nyomorult, legszívesebben lerúgnám a fejét, csak sajnos ő előnyben van, hisz fegyverrel rendelkezik. – Viszlát ti gerlepár.
*Bumm*