Sorry, I'm a girl. 24.

- Jó napot Sungyeon! - köszöntött az illető, aki az ajtófélfának támaszkodva állt.

- Jó napot Alice néni! - hajoltam meg illedelmesen.Azután, mivel egy fél percig néma csöndben méregetett engem, kérdő pillantásokkal illettem, mert kezdett ez az egész szituáció nyomasztó és gyanús lenni. Vajon mi szél hozhatta ide? Csak nem?? sápadtam el. - Most nem csináltam semmi rosszat és törvénybeütközőt! - emeltem fel védekezően a kezem - Vagy..még is? - kezdtem kétségbeesni, mire a tanárnő harsányan felnevetett.

- Ó Drágám, kivételesen most nem!- kacsintott rám, miközben apró ujjaival a szemét törölgette. - Egyébként, egy fél órával ezelőtt járt nálam a postás. Hozott neked egy személyre szóló levelet, amit először a ti szobátokhoz vitt, csak nem talált ott senkit, ezért megkeresett engem azzal az utasítással, hogy legyek szíves feltétlenül odaadni neked ezt a kis apróságot. Fogalmam nincs, ki küldhette, mert nincs az elejére írva a neve, de nem feltétlenül gondolnám, hogy holmi szerelmes levél lenne, elég komolynak látszik ahhoz.

Kíváncsian tekintettel pillantottam le a fehér színű, egyszerű tárgyra, amire rá volt kacskaringós betűkkel írva: 'Go Sungyeonnak'

- Köszönöm szépen, hogy elhozta ezt nekem. - mosolyogtam rá hálásan, miközben kivettem a kezéből a levelet, ezután elköszöntem osztályfőnökömtől, majd becsuktam magam után az ajtót.

Egy nagy sóhaj után körülnéztem a helyiségben, amikor örömmel láttam, a lakójaik még mindig nem másztak elő búvóhelyükből - ami nekem jelenleg kapóra jött - gyorsan felrohantam az ágyamhoz vezető lépcsőn, majd belehuppantam a pihe-puha ágyneműbe. Világ életemben elég kíváncsi természetem volt, nem sokat teketóriáztam azzal, hogy kinyissam a borítékot. Kezemmel azonnal eltéptem a tetejét, ám mielőtt kinyitottam volna a félbe hajtott A.4-es lapot, megálltam egy pillanatra és elgondolkoztam. Biztosan ezt akarom én? Mi van, ha valami fenyegetés egy idegentől? Áh, semmit nem veszíthetek vele, legfeljebb elégetem vagy jobb esetben szétszaggatva a kukában fog landolni. Vettem egy nagy lélegzetet és nekikezdtem az olvasásnak:

'Kedves Sungyeon,
Mivel most e sorokat olvasod, örömmel veszem tudomásul, hogy sikeresen eljutott hozzád az irományom. Már a kezdetek kezdete óta szemmel követem minden rezdülésedet, lépésedet, tehát elég jól ismerlek. Gondolom, ahogy az előbbi mondatomat elolvastad a szemöldököd az egekbe szökött és valószínűleg arra gondolsz, hogy engem egy pedofil, gyilkos és még ki tudja milyen jelzőkkel illetett embernek hiszel. Pedig nem az vagyok, mint akinek te gondolsz. Látva, miken mentél eddig keresztül, csupán csak a jó szándék vezérel, hogy megvédjelek. Azt gondoltam, hogy jóval később kell neked ezt a levelet megírjam, de nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogyan mi azt eltervezzük és sajnos most ennek elérkezett az ideje. Elég sok olyan dologról tudok, amiről te nem, ezért szeretnélek figyelmeztetni elsősorban arra, hogy jól vigyázz, mert nem minden/mindenki az, aki/aminek látszik. Még nem múlt el a veszély, talán épphogy most kezdődik! Egyenlőre többet nem mondhatok, emésztgesd az olvasottakat, fogok jelentkezni még.
Utóirat.: Ez az egész nem vicc, komoly dologról van szó, remélem így fogod kezelni.'

Ezek után egy szót sem tudtam szólni. Csupán meredtem magam elé üveges tekintettel, miközben egyfolytában járt az agyamban lévő fogaskerék, hogy vajon ki lehet ez a titokzatos idegen?! Lássuk csak... Azt mondta, hogy már régóta szemmel tart engem, tehát valószínűleg közel állhat hozzám. Talán pont ezért nem akarta felvállalni magát, mert ismerem?

- Ki keresett az előbb? - léptek ki a szoba ajtón a tulajdonosok nem hagyva több gondolkozási időt nekem. Gyorsan kapcsoltam, így a kezemben lévő levelet gyorsan eldugtam a takaró alá. Ezután nem szólaltam meg, helyette inkább annyira fürkésztem őket, hogy szinte már lyukat égettem beléjük. Nem hiszem, hogy bármelyikőjük lenne, ők..hogy is mondjam, nem olyan természetű emberek, hogy ilyet megtegyenek, ráadásul Chunji azt mondta, nem is tudott az engem ért baleset részleteiről, szóval...Aish, nem tudom!! - túrtam bele idegesen a hajamba, mikor megéreztem, besüpped mellettem az ágy.

- Jól vagy Sungyeon? Ne hozzak egy pohár vizet? Egyáltalán mi a baj? - záporozott el pillanatok alatt egy nagy csomó kérdéssel Chan Hee, miközben aggódó arckifejezéssel fürkészte az arcomat nyomok után keresve, mire elmosolyodtam.

- Nem kell miattam aggódnotok, nincs semmi bajom az ég világon, csak bele voltam merülve a gondolataimba, hiszen nagyon sokáig egyedül hagytatok, aztán az unalom ezt a hatását fejtette ki rám! - ütöttem bele a fekete hajú mellkasába, hogy oldjam egy kicsit a feszültséget, és eltereljem magamról a figyelmet.

- Igazad van, bocsi - hajtotta le bűnbánóan a fejét Myungsoo, és szipogni kezdett. Jaj ne!

- Hé, hé! Semmi baj! - öleltem át vékonyka, de annál inkább izmosabb testét. - Meg voltam én egyedül is, ezért ne hogy nekem elkezdj bőgni, elvégre férfi vagy! - mondtam egy kis éllel a hangomban. A 'szent beszédemnek' az lett a vége, hogy mind a ketten elkezdtek nevetni.

- Most komolyan bevetted ezt az olcsó tréfát! Buta Sungyeon! - verdeste a térdét Chunji a nevetőgörcse kellős közepette, mire én bevágtam a durcát. Ezért felálltam azzal a céllal, hogy faképnél hagyjam őket, és el is jutottam a faajtóig, amit miután kinyitottam Park Hara-val találtam szembe magam. Mind a ketten meglepődve néztünk a másikra, míg végül barátnőm hangja szólalt meg először.

- MI AZ HOGY  BULIT CSAPTOK NÉLKÜLEM, EH?? CSALÓDTAM BENNED GO SUNGYEON! - ordította le a hajat a fejemről szó szerint. Én meg csak kidülledt szemekkel álltam, míg barátnőm mindenféle trágár szavakkal illetett meg, amelynek eredményeképp egy pár velünk azonos szinten található szobából ki is jöttek megnézni, mi ez a ricsaj.

- Sssh! - tapasztottam be a kezemmel a száját, és beráncigáltam a -még mindig röhögő- két elmebeteghez.

- Mi szél hozott ide kicsi lány? - intézte felé a kérdést a könnyeit törölgető Myungsoo barátságosan, majd feltápászkodott a szobatársával és üdvözölték az új jövevényt.

- Hát, a madarak csicseregték, hogy csináltok egy menő fiús estét - itt szúrós szemekkel rám nézett - és, mivel nem hívatok meg, ezért én intézkedtem ez ügyben. Megbeszéltem a mi tanárunkkal a dolgot, aki megengedte, de takarodó előtt egy fél órával ott kell legyek. Habár addig még sok idő van, szóval élvezzünk ki minden percet - emelte égbe a mutató ujját nagy lelkesen, s a szemében már nyoma sem volt az előbbi haragnak, sértődöttségnek.

Miután Hara felvetette azt az ötletet, miszerint jó lenne, ha üvegeznénk egyet, mert szerinte ez elengedhetetlen elfoglaltság egy buli keretében. Huhu, itt annyi őrültség történt, kezdve azzal, hogy le kellett smároljuk egymást Myungsooval, mert Park Hara őnagysága ezt találta ki. Vonakodva bár, de megtettem, hisz muszáj volt, viszont látni kellett volna Chunji elsápadt fejét! Szegényről lerítt a féltékenység, és hirtelen az arca tök vörössé változott, amikor találkozott a tekintetünk. Szerintem rájött, hogy elég feltűnően csinálják a kettőjük között zajló dolgokat. Nos, úgy látszik előttem lebuktak, és ezt ő is nagyon jól tudja. Na holnap meg kell beszéljem velük ezt a dolgot, mielőtt félreértenék!
Ezután leültünk megnézni egy akciófilmet, miközben pusztítottuk az elénk kirakott nem tudom hány féle rágcsát, amely a film végére mind elfogyott. Sajnos az idő vészesen közeledett a fél 10-hez, ezért barátnőmnek sürgősen mennie kellett, nehogy a nevelő megharagudjon rá, és többet ne engedje át a fiú részlegre. Amilyen jó hangulatom volt az elején, annyira szökött az életkedvem mínuszba, hiszen a fiúk elfáradtak, ezért elmentek fürödni, így egyedül hagytak engem a gondolataimba merülve, ami jelen helyzetben egyáltalán nem volt rám jó hatással. Bebújtam a jó meleg ágyba, a fejemig húztam a takarót, és próbáltam aludni, de egyfolytában járt az agyam, hogy ki lehet a levél írója. Ahogy elnéztem a MyungJi párost, megbizonyosodtam róla, nem ők azok. De akkor még is ki a fene? AISH, EBBE FOGOK BELEŐRÜLNI! - nyűglődtem a paplan alatt, mígnem valahogy elnyomott az álom.

'Éppen a boltból sétáltam hazafelé, amikor úgy éreztem, valaki követ engem. Lépteimet egyre gyorsabbra vettem, mivel már nem volt messze az iskola. Egyszer csak hatalmas dörrenést hallottam a távolból. Eszeveszettül futni kezdtem az életemért, és már majdnem elértem a célomat, mikor egy fekete csuklyás ember számra tapasztotta a kezét és behúzott az egyik sikátorféleségbe. Rettentően megijedtem, a szívem már a torkomban dobogott, sikítani próbáltam - hasztalanul.

- Ne félj, nálam biztonságban vagy - hallatszott az idegen hangja a fülemnél. - Ígérd meg, hogy nem fogsz sikítani - esketett meg, mire egy apró bólintással válaszoltam, így óvatosan levette a kezét. Én szinte reflexszerűen megfordultam, hogy lássam ki az én megmentőm...'