Sorry, I'm a girl. 25.

Verejtékben úszva, zihálva és erősen dobogó szívvel ültem fel az ágyamon. Még az előtt pattantak ki a szemeim ijedtségemben, mielőtt láttam volna megmentőm arcát. Viszont a hangja olyan ismerős volt, de egyszerűen nem tudok rájönni ki lehet az. Ránéztem az órára, amely fél kettőt mutatott. Gondterhelten sóhajtottam fel, hiszen tudtam, ma már én többet nem igen fogok aludni, ezért egyfolytában kattogott az agyam, majd újra és újra pergettem le magam előtt a filmkockákat. Mondjuk, lehet éppenséggel csak a tudat alattim kreálta ezt az egészet, mivel tökre beparáztam, miután elolvastam azt a nyomorult levelet. Utólag visszagondolva, bár kidobtam volna a kukába és élném az életemet ugyanúgy, ahogy eddig.

Jobb ötlet híján kikeltem az ágyból, s lebattyogtam a fürdőszobába, hogy felfrissítsem elmémet és végre lenyugodjak. Rögtön a mosdókagylóhoz siettem, ahol először is végigpásztáztam a tükörbe magam és megállapítottam, hogy valami eszméletlen ramatyul nézek ki: piros, kialvatlan szemek, ez alatt pedig karikák, izzadságcseppek gyöngyöztek a testem szinte minden egyes pontján. Nem sokáig gyönyörködtem eme csodálatos látványban, inkább megnyitottam a csapot, megvártam még jéghideg víz nem folyik belőle, s alá nyomtam a fejemet. Rettentően jól esett ez az összes porcikámnak, ám mikor már lezsibbadt a fejem elzártam a vizet, megtörölköztem és kinyitottam a fürdőszoba ajtót, de ekkor egy álmos Chunji fejjel találtam szembe magam.

- Jól vagy, Sungyeon? - simított végig arcélemen mosolyogva a feketeség, majd egyből aggódóvá vált a tekintete - Jesszusom, a tested rohadt forró! Lázas vagy?

- Semmi bajom nincs, csak rosszat álmodtam, az kavart fel ennyire... - csuktam be magam mögött az ajtót, aztán megindultam a kuckóm felé Chunjival a nyomomban, mivel nem akarta ennyiben hagyni a dolgot, pedig most másra sem vágytam, csak hogy egymagam legyek...
Azonnal visszahuppantam az ágyamra, barátom pedig mellettem ülve foglalt helyet. Egy ideig néztük egymást rezzenéstelen arccal, még nem megunta a másik fél és feltette a már várt kérdést:

- Tudom, hogy valami bánt. Legjobb barátok vagyunk, bennem megbízhatsz, kérlek mondd el, hagy segítsek. - ölelt át megnyugtatóan, míg én a hátát kezdtem el simogatni.

- Attól tartok, hogy ezen te nem tudsz segíteni - kezdtem bele halkan a mondandómba - Ráadásul...nem akarlak belekeverni, még a végén bajod esne...

- Sungyeon! Mondd el most már mi van, kezdesz nagyon megrémiszteni! - kelt fel mellőlem, ám észrevettem, hogy ekkor tekintete teljesen más felé terelődött. Óvatosan lehajolt és felvette a földről azt a borítékot, amit tegnap kaptam a tanárnőtől. Azonnal felpattantam és kikaptam a kezéből.

- Ne nyúlj hozzá, nem szabad! - ripakodtam rá idegesen, hisz' majdnem lebuktam, de most is meglátszódott a kettőnk közti erőnléti különbség, mert könnyű szerrel lefogott és elvette tőlem a levelet, majd kibontotta és olvasni kezdte. Komoly fejjel vizslattam, hátha le tudok olvasni bármit az arcáról, s idegesen, karba tett kézzel vártam a reakcióját. Nem telt bele körülbelül 5 percbe, míg fejét kiemelte a papírból és felvont szemöldökkel nézett mélyen a szemembe, mire én kezdtem elég rosszul érezni magam. - T...talán valami baj van? - bátorkodtam rákérdezni a dologra, bár ő az ég világon semmit nem szólt, csupán stírölt, még mindig. - Chunji, hahóóó! Idegesítesz, légyszíves válaszolj!

- Azt hiszem értem - szólalt meg egy kis idő múlva. Megjegyzem, pont ideje volt már, mert az idegbaj kerülgetett ebben a feszült csöndben.

- Mit értesz? - értetlenkedtem - Lennél szíves velem is megosztani?

- Később elmagyarázom, most viszont, ha megbocsátasz. Van egy kis dolgom - fogta magát és a levéllel együtt elhúzott ki tudja merre, én pedig ott maradtam teljesen lefagyva és valami isteni csodára várva.

(Hát nem édes? Én megzabálom♥)

- Még is hová mész ilyenkor? Meg vagy húzatva?
Lee Chan Hee! - kiabáltam utána teli torokból, megfeledkezve még egy alvó tagról, aki ekkor ijedtében lefordult az ágyáról és a padlón kötött ki. Be is fostam rendesen, hogy fel fog ébredni, viszont nem ezt a reakciót vártam.

- Jaj de finom ez a fagyi! Yummy - nyalta meg Misukám a száját, átfordult a másik oldalára és aludt is vissza... Ekkora álomszuszékot, apám...

Fél órán keresztül vártam az elveszett bárányt, hasztalanul. Ezek után meguntam ezt az értelmetlen várakozást, elhelyezkedtem kényelmesen az ágyon és azonnal el is nyomott az álom.

***

- Sungyeon! Héj, Sungyeon! Kelj fel! - szólítgatott valaki, miközben egyfolytában rázogatta a vállamat, hogy végre fel méltóztassak kelni. De én fáradt vagyok, lusta és nyűgös. Nem akarom!

- Hagyj már! - húztam magamra a takarómat, még a fejem búbja sem látszott ki alóla.

- Hát jó, ha nem akarod megtudni a tegnapi felfedezésemet - kelt fel mellőlem a fekete hajú, de ezzel a kijelentéssel rögtön felkeltette az érdeklődésemet, ezért a keze után kaptam.

- Tudni akarom! Mondj el mindent, amit tudsz...vagy talán.. te írtad ezt a levelet? - virítottam rá álmos pilláimat, amik alig akartak kinyílni az álmosságtól.

- Mégis hova gondolsz te? Ennyire azért nem vagyok jó színész, igaz, szerettem volna musicalekben játszani... - kezdett el poénkodni, de mikor meglátta körülöttem a fekete aurámat, rögtön lefagyott a mosoly az arcáról, s köhintett egyet. - Szóval, asszem' összeraktam a puzzle darabkákat. Ugye nemrég meséltél nekem a Junhyungos esetről, meg hogy sokkal több cinkostársa volt. Nos, én úgy gondolom, hogy ezek meg akarják bosszulni a főnöküket meg gondolom jó bulinak tűnik ez az egész....

- Hű, milyen hivatalosan beszélsz ilyenkor. Már megbocsáss, ha ilyen lennél igaziból is még szóba se állnék veled - kacagtam fel jó hangosan, hagy ébredjen fel az alvó nép! Hátha rám dobnak egy zongorát! - Egyébként meg eddig én is eljutottam, mivel ez a leglogikusabb magyarázata. Ezért valaki, aki ezt észrevette írt nekem egy levelet, hogy figyelmeztessen a rosszakaróimtól.

- Oh! Te ezt már mind tudod? Akkor nem is mondtam neked újat... - biggyesztette le a száját. Juj de aranyos ilyenkor...

- HOGY MI?! MOST KOMOLYAN ENNYIRE HÜLYÉNEK NÉZEL? - akadtam ki teljesen - Apám...reménytelen eset vagy... Pedig már azt hittem valami komoly ügyet fejtettél meg és végre véget ér ez a rémálom. - sóhajtottam egyet gondterhelten - Viszont azt még mindig nem magyaráztad meg, miért tűntél el az este? - faggatóztam.

- Ja, csak elkapott a hasgörcs - mosolyodott el kisfiúsan, mire én a homlokomra csaptam egy jó nagyot.

- Aha-aha, én meg vagyok a húsvéti nyúl, aki tojást tojik. Komolyan azt várod, hogy én ezt mind el is higgyem?

- Ezt a döntést rád bízom - kacsintott rám, majd eltűnt otthagyva engem teljes bizonytalanságban.

Sorry, I'm a girl. 24.

- Jó napot Sungyeon! - köszöntött az illető, aki az ajtófélfának támaszkodva állt.

- Jó napot Alice néni! - hajoltam meg illedelmesen.Azután, mivel egy fél percig néma csöndben méregetett engem, kérdő pillantásokkal illettem, mert kezdett ez az egész szituáció nyomasztó és gyanús lenni. Vajon mi szél hozhatta ide? Csak nem?? sápadtam el. - Most nem csináltam semmi rosszat és törvénybeütközőt! - emeltem fel védekezően a kezem - Vagy..még is? - kezdtem kétségbeesni, mire a tanárnő harsányan felnevetett.

- Ó Drágám, kivételesen most nem!- kacsintott rám, miközben apró ujjaival a szemét törölgette. - Egyébként, egy fél órával ezelőtt járt nálam a postás. Hozott neked egy személyre szóló levelet, amit először a ti szobátokhoz vitt, csak nem talált ott senkit, ezért megkeresett engem azzal az utasítással, hogy legyek szíves feltétlenül odaadni neked ezt a kis apróságot. Fogalmam nincs, ki küldhette, mert nincs az elejére írva a neve, de nem feltétlenül gondolnám, hogy holmi szerelmes levél lenne, elég komolynak látszik ahhoz.

Kíváncsian tekintettel pillantottam le a fehér színű, egyszerű tárgyra, amire rá volt kacskaringós betűkkel írva: 'Go Sungyeonnak'

- Köszönöm szépen, hogy elhozta ezt nekem. - mosolyogtam rá hálásan, miközben kivettem a kezéből a levelet, ezután elköszöntem osztályfőnökömtől, majd becsuktam magam után az ajtót.

Egy nagy sóhaj után körülnéztem a helyiségben, amikor örömmel láttam, a lakójaik még mindig nem másztak elő búvóhelyükből - ami nekem jelenleg kapóra jött - gyorsan felrohantam az ágyamhoz vezető lépcsőn, majd belehuppantam a pihe-puha ágyneműbe. Világ életemben elég kíváncsi természetem volt, nem sokat teketóriáztam azzal, hogy kinyissam a borítékot. Kezemmel azonnal eltéptem a tetejét, ám mielőtt kinyitottam volna a félbe hajtott A.4-es lapot, megálltam egy pillanatra és elgondolkoztam. Biztosan ezt akarom én? Mi van, ha valami fenyegetés egy idegentől? Áh, semmit nem veszíthetek vele, legfeljebb elégetem vagy jobb esetben szétszaggatva a kukában fog landolni. Vettem egy nagy lélegzetet és nekikezdtem az olvasásnak:

'Kedves Sungyeon,
Mivel most e sorokat olvasod, örömmel veszem tudomásul, hogy sikeresen eljutott hozzád az irományom. Már a kezdetek kezdete óta szemmel követem minden rezdülésedet, lépésedet, tehát elég jól ismerlek. Gondolom, ahogy az előbbi mondatomat elolvastad a szemöldököd az egekbe szökött és valószínűleg arra gondolsz, hogy engem egy pedofil, gyilkos és még ki tudja milyen jelzőkkel illetett embernek hiszel. Pedig nem az vagyok, mint akinek te gondolsz. Látva, miken mentél eddig keresztül, csupán csak a jó szándék vezérel, hogy megvédjelek. Azt gondoltam, hogy jóval később kell neked ezt a levelet megírjam, de nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogyan mi azt eltervezzük és sajnos most ennek elérkezett az ideje. Elég sok olyan dologról tudok, amiről te nem, ezért szeretnélek figyelmeztetni elsősorban arra, hogy jól vigyázz, mert nem minden/mindenki az, aki/aminek látszik. Még nem múlt el a veszély, talán épphogy most kezdődik! Egyenlőre többet nem mondhatok, emésztgesd az olvasottakat, fogok jelentkezni még.
Utóirat.: Ez az egész nem vicc, komoly dologról van szó, remélem így fogod kezelni.'

Ezek után egy szót sem tudtam szólni. Csupán meredtem magam elé üveges tekintettel, miközben egyfolytában járt az agyamban lévő fogaskerék, hogy vajon ki lehet ez a titokzatos idegen?! Lássuk csak... Azt mondta, hogy már régóta szemmel tart engem, tehát valószínűleg közel állhat hozzám. Talán pont ezért nem akarta felvállalni magát, mert ismerem?

- Ki keresett az előbb? - léptek ki a szoba ajtón a tulajdonosok nem hagyva több gondolkozási időt nekem. Gyorsan kapcsoltam, így a kezemben lévő levelet gyorsan eldugtam a takaró alá. Ezután nem szólaltam meg, helyette inkább annyira fürkésztem őket, hogy szinte már lyukat égettem beléjük. Nem hiszem, hogy bármelyikőjük lenne, ők..hogy is mondjam, nem olyan természetű emberek, hogy ilyet megtegyenek, ráadásul Chunji azt mondta, nem is tudott az engem ért baleset részleteiről, szóval...Aish, nem tudom!! - túrtam bele idegesen a hajamba, mikor megéreztem, besüpped mellettem az ágy.

- Jól vagy Sungyeon? Ne hozzak egy pohár vizet? Egyáltalán mi a baj? - záporozott el pillanatok alatt egy nagy csomó kérdéssel Chan Hee, miközben aggódó arckifejezéssel fürkészte az arcomat nyomok után keresve, mire elmosolyodtam.

- Nem kell miattam aggódnotok, nincs semmi bajom az ég világon, csak bele voltam merülve a gondolataimba, hiszen nagyon sokáig egyedül hagytatok, aztán az unalom ezt a hatását fejtette ki rám! - ütöttem bele a fekete hajú mellkasába, hogy oldjam egy kicsit a feszültséget, és eltereljem magamról a figyelmet.

- Igazad van, bocsi - hajtotta le bűnbánóan a fejét Myungsoo, és szipogni kezdett. Jaj ne!

- Hé, hé! Semmi baj! - öleltem át vékonyka, de annál inkább izmosabb testét. - Meg voltam én egyedül is, ezért ne hogy nekem elkezdj bőgni, elvégre férfi vagy! - mondtam egy kis éllel a hangomban. A 'szent beszédemnek' az lett a vége, hogy mind a ketten elkezdtek nevetni.

- Most komolyan bevetted ezt az olcsó tréfát! Buta Sungyeon! - verdeste a térdét Chunji a nevetőgörcse kellős közepette, mire én bevágtam a durcát. Ezért felálltam azzal a céllal, hogy faképnél hagyjam őket, és el is jutottam a faajtóig, amit miután kinyitottam Park Hara-val találtam szembe magam. Mind a ketten meglepődve néztünk a másikra, míg végül barátnőm hangja szólalt meg először.

- MI AZ HOGY  BULIT CSAPTOK NÉLKÜLEM, EH?? CSALÓDTAM BENNED GO SUNGYEON! - ordította le a hajat a fejemről szó szerint. Én meg csak kidülledt szemekkel álltam, míg barátnőm mindenféle trágár szavakkal illetett meg, amelynek eredményeképp egy pár velünk azonos szinten található szobából ki is jöttek megnézni, mi ez a ricsaj.

- Sssh! - tapasztottam be a kezemmel a száját, és beráncigáltam a -még mindig röhögő- két elmebeteghez.

- Mi szél hozott ide kicsi lány? - intézte felé a kérdést a könnyeit törölgető Myungsoo barátságosan, majd feltápászkodott a szobatársával és üdvözölték az új jövevényt.

- Hát, a madarak csicseregték, hogy csináltok egy menő fiús estét - itt szúrós szemekkel rám nézett - és, mivel nem hívatok meg, ezért én intézkedtem ez ügyben. Megbeszéltem a mi tanárunkkal a dolgot, aki megengedte, de takarodó előtt egy fél órával ott kell legyek. Habár addig még sok idő van, szóval élvezzünk ki minden percet - emelte égbe a mutató ujját nagy lelkesen, s a szemében már nyoma sem volt az előbbi haragnak, sértődöttségnek.

Miután Hara felvetette azt az ötletet, miszerint jó lenne, ha üvegeznénk egyet, mert szerinte ez elengedhetetlen elfoglaltság egy buli keretében. Huhu, itt annyi őrültség történt, kezdve azzal, hogy le kellett smároljuk egymást Myungsooval, mert Park Hara őnagysága ezt találta ki. Vonakodva bár, de megtettem, hisz muszáj volt, viszont látni kellett volna Chunji elsápadt fejét! Szegényről lerítt a féltékenység, és hirtelen az arca tök vörössé változott, amikor találkozott a tekintetünk. Szerintem rájött, hogy elég feltűnően csinálják a kettőjük között zajló dolgokat. Nos, úgy látszik előttem lebuktak, és ezt ő is nagyon jól tudja. Na holnap meg kell beszéljem velük ezt a dolgot, mielőtt félreértenék!
Ezután leültünk megnézni egy akciófilmet, miközben pusztítottuk az elénk kirakott nem tudom hány féle rágcsát, amely a film végére mind elfogyott. Sajnos az idő vészesen közeledett a fél 10-hez, ezért barátnőmnek sürgősen mennie kellett, nehogy a nevelő megharagudjon rá, és többet ne engedje át a fiú részlegre. Amilyen jó hangulatom volt az elején, annyira szökött az életkedvem mínuszba, hiszen a fiúk elfáradtak, ezért elmentek fürödni, így egyedül hagytak engem a gondolataimba merülve, ami jelen helyzetben egyáltalán nem volt rám jó hatással. Bebújtam a jó meleg ágyba, a fejemig húztam a takarót, és próbáltam aludni, de egyfolytában járt az agyam, hogy ki lehet a levél írója. Ahogy elnéztem a MyungJi párost, megbizonyosodtam róla, nem ők azok. De akkor még is ki a fene? AISH, EBBE FOGOK BELEŐRÜLNI! - nyűglődtem a paplan alatt, mígnem valahogy elnyomott az álom.

'Éppen a boltból sétáltam hazafelé, amikor úgy éreztem, valaki követ engem. Lépteimet egyre gyorsabbra vettem, mivel már nem volt messze az iskola. Egyszer csak hatalmas dörrenést hallottam a távolból. Eszeveszettül futni kezdtem az életemért, és már majdnem elértem a célomat, mikor egy fekete csuklyás ember számra tapasztotta a kezét és behúzott az egyik sikátorféleségbe. Rettentően megijedtem, a szívem már a torkomban dobogott, sikítani próbáltam - hasztalanul.

- Ne félj, nálam biztonságban vagy - hallatszott az idegen hangja a fülemnél. - Ígérd meg, hogy nem fogsz sikítani - esketett meg, mire egy apró bólintással válaszoltam, így óvatosan levette a kezét. Én szinte reflexszerűen megfordultam, hogy lássam ki az én megmentőm...'

Sorry, I'm a girl. 23

- Öööö...esetleg megzavartam volna valamit? - vakartam meg a tarkómat idegesen, és már csuktam volna be az ajtót, de Chunji a lábával ezt megakadályozta. 

-Várj! Megmagyarázom - hámozta le magáról Misu kezeit, miközben mindkettejük arca rákvörössé változott, szinte annyira égett az arcuk, hogy azt hittem menten felgyulladnak.

-Inkább nem akarnám tudni, ha ez lehetséges - engedtem be magam a helyiségbe, hiszen járatos vagyok már itt. Hanyagul az előszobában ledobtam a cipőmet, majd letelepedtem a kedvenc kanapémon, ahol elnyúltam. Hirtelen elég égett szag csapta meg az orromat. - Esetleg nincs valami a sütőben vagy valahol? - szólaltam meg végül. - Eléggé büdös van...

- BASSZUS A KAJA! - rontott be azonnal mindkettő a konyhába, hiszen még mindig az ajtó előtt álltak ledermedve. Most pedig rettentő viccesen ugráltak mindenfelé össze-vissza, s amikor felnyitották a melegszendvics sütő fedelét, hatalmas mennyiségű füst jött ki rajta. No, meg volt pár szénné égett kenyér...

Jobb lesz ha ide ablakot nyitunk - gondoltam magamban, s hogy tervemet véghez vigyem elsétáltam nyugodtan az ablakokhoz, azután kinyitogattam őket egyesével, így legalább szép lassan kezdett elszállni a füst.

- Itt meg mi történt? - nyitott be orrát fogva az egyik kollégiumi nevelő. - Jesszusom,  megint próbálkoztatok? Mondtam már, hogy kíméljétek meg magatokat és minket is az ilyen akcióitoktól, még a végén itt felgyújtjátok az iskolát! - korholta meg őket a tanár. - Egyébként mit sikerült megint elrontani? 

- Melegszendvics - vágta rá Myungsoo egyből, miközben éppen egy rongyot tartott a kezében, amivel tisztogatta a konyhabútort.

- Te jó Isten! Inkább nem mondok erre semmit... - Masszírozta kezével a halántékát a nevelő, majd kilépett az ajtón, de még hallani lehetett az utolsó gondolatát: "Még egy melegszendvicset sem tudnak megcsinálni, szörnyűség. Ezek a mai fiatalok..."

- És még pont ő beszél, aki tényleg kigyújtotta a konyháját...cöh... - dünnyögött magában Myungsoo, mire Chunjival felnevettünk.

- Ez nem nevetséges!! - hisztizett - Nem te kaptad a legházsártosabb embert, csak mi szenvedünk ennyire!

Miután nagy nehezen rávettem magam, hogy beszálljak a takarításba körülbelül fél óra múlva már csillogott-villogott minden! Teljesen büszke voltam magunkra! Az igazat megvallva, eléggé kíváncsi voltam, hogy mi lehet kettejük között - még ha nem is mutattam -, hiszen tényleg eléggé furcsán viselkedtek mostanában. Aztán végül is arra az elhatározásra jutottam, hogyha valamit akarnak, előbb-utóbb úgy is közölni fogják velem.

- Ééés mi szél hozott erre felé? - törte meg a túl nagy csendet Myungsoo, mert eléggé feltűnően elgondolkoztam, amit persze azonnal észrevettek.

- Semmi, gondoltam megnézlek már titeket, éltek-e még - hazudtam, mivel én sem tudtam, miért pont ide jöttem, talán megszokás... - Egyébként Chunji - néztem mélyen a szemébe, mire tőle csak értetlen pillantást kaptam. Szemében már nyoma sem volt az irántam érzett utálatának... - Sajnálok... - nyeltem egy nagyot, hátha el fog tűnni a gombóc a torkomból, de ez a fránya csak nem akart. - mindent...- fejeztem be a mondatomat, majd lehajtottam a fejem, miközben kezeimmel szorosan megmarkoltam a farmernadrágomat.

- Figyelj Sungyeon! - hallottam, hogy valószínűleg felállt a székről és közelebb jött hozzám, viszont nem mertem a szemébe nézni, ezért kezével állam alá nyúlt, ezzel kényszerítve, hogy ránézzek. - Egyáltalán nem haragszok rád, nem is haragudtam sohasem, csupán elkeseredtem, hisz meg akartalak óvni attól az embertől, aki mióta idejöttünk állandóan bajt okoz neked...Én voltam a hülye, szóval bocsánatot kérek - hajolt meg előttem, azután összeborzolta a frizurámat.

- Héj! Vigyázz, mert leharapom a kezedet! A hajam az szent, sérthetetlen, tiltott hely! Nem érhet hozzá itt akárki!

- Hisztis vaaaaaaaagy~ - nyújtotta ki rám a nyelvét Chan hee.

Egy ideig még oltogattuk egymást kisebb-nagyobb beszólásokkal, piszkálgatásokkal, mígnem eljutottunk a párnacsatázásig.De hogy hogy, azt magam sem tudom!! A párnákat sajnáltam a legjobban, amelyekből már az összes toll kihullott, de még mi mindig vertük egymást. Igazán izgi dolog volt!

- Lehetne egy kicsit pofátlan kérdésem? - ültem le kifulladtan a jéghideg padlóra, ami jelenleg elképesztően jól esett, habár szerintem úgy meg fogok fázni emiatt, mint a fene!

- Csak nyugodtan - válaszolt látszólag higgadtan Myungsoo, majd egy utolsó, oltári nagy pofont lekevert a párnával ChanHeenek, aki ezen úgy felhúzta magát, hogy szó szerint megsértődött szobatársára, és mellettem foglalt helyet.

- Itt aludhatnék ma este? 

- Mi az hogy! - kiáltottak fel örömükben .

- Csak előtte meg kell beszélni azzal a rikácsoló férfival, aki úgy is megfogja engedni. Szóval irány kereső hadjáratra! - csapta össze elégedetten a kezeit Myungsoo, majd úgy indult el, mintha ő lenne Sherlock Holms új generációja. Hehe, jó vicc.

-----------

- Jó, megengedem, de csak akkor, ha nem parádéztok és nem gyújtotok fel semmit! SungYeon, neveld meg őket kérlek, annyira engedetlenek!

- Hát jó, megpróbálhatom - vakargattam a tarkómat, s azt kívántam, bárcsak elmennénk már ettől az elme roggyant embertől.

-----------

- Na végre, azt hittem már örökké a papolását kell hallgassam. - vettem egy mély lélegzetet, miközben magam elé tekintettem, ahol nagy csomó ember állt az ételéért várakozva. Soha nem fogok tudni enni, ezért valószínűleg ételhiányban szenvedem a halálomat.

- Héj skacok! - szólalt fel hirtelen a tömeg közül fekete hajú barátom, s szinte megcsillant a  feje fölött pihenő villanykörte, amely alig várta, hogy elmondhassa ötletét. - Mivel Sungyeon nálunk alszik, mit szólnátok hozzá, ha rendeznénk egy amolyan kisebb partit? A konyha szekrényben amúgy is van egy nagy csomó rágcsa, legfeljebb rendelünk még pizzát is...Ez olyan lenne, mint mondjuk a lányoknál a pizsamaparti...

- Ez milyen jó! Támogatjuk az ötletet! - bólintottunk végül rá.

- Legalább akkor nem kell itt töltenünk az egész délutánt! - álltunk ki mind a hárman a sorból, leraktuk a tálcáinkat, majd versenyt futottunk egészen vissza a szobáig. Myungsoo eldöntötte, hogy lemegy a legközelebbi kisboltba, és még vesz néhány hozzávalót a bulihoz meg rendel valami pizzát, tehát mi addig egyedül maradtunk.

- Képzeld el Chunji, mi történt! - ültem hozzá egy picivel közelebb. - Ma, amikor jöttem le a lépcsőn találkoztam Bang Minsooval - vagyis, ő talált meg engem!

- Az a felsőbb éves? - kérdezte elkerekedett szemekkel - Mit akart tőled? Ugye nem bántott?

- Dehogy! Ellenkezőleg, bocsánatot kért Junhyung helyében, amiért kis híján megölt...

- HOGY MIT CSINÁÁÁLT? - akadt ki teljesen az előbbi mondatomra. Jaa, hogy ő még nem tudja...Upsz...

Ezután néhány 'apróbb' részeket kihagyva elregéltem drága barátomnak az úgynevezett 'balesetemet', amit szegény alig bírt végig hallgatni és már-már azt hittem, felpattant a helyéről, megkeresi Kyungot és nekiesik. Szerintem, ha még Junhyung élne, vele is kikezdett volna.

- Fúúú, ha ezt hamarabb tudom...- marcangolta magát a történtek miatt - Miért nem szóltál nekem erről? Ahj, mekkora egy bunkó vagyok, ráadásul még én is rátettem egy lapáttal a gondjaidra...Habár utólag, de mélységesen sajnálom... - biggyesztette le az ajkait bűnbánóan, mire megveregettem a vállát.

- Semmi gond. Hál' istennek a gond megszűnt...

- Mellesleg eléggé meglepődtem Minsoo viselkedésén, nem szokott ő ilyen lenni - gondolkodott el hangosan.

- Miért? Talán ismered? - vontam kérdőre, mert elég homályos volt az egész dolog számomra.

- Ahha, mondhatjuk így is. Még az első hónapban futottunk össze véletlenül az egyik lépcsőfordulónál, ahol kiesett a kezéből egy egész csomag papír, amit aztán segítettem neki felszedegetni. Amikor felnéztem rá, hogy jobban megnézzem az arcát hirtelen jött a felismerés és ezt gondoltam: 'Héj, hát én őt ismerem!' Képzeld el, egy általános suliba jártunk, csak nem tudom hányadikos volt, mikor kiköltöztek Koreába. Mit ne mondjak, elég jó barátom volt, szóval örültünk egymásnak. - mosolygott, mint a tejbe tök. - Ja, és arra értettem azt, hogy meglepődtem, mivel eléggé ellenszenves volt neki mindenki, nem igazán barátkozott össze olyan könnyen. Általában a természete mindig bunkó volt, de velem valahogy nagyon jól ki jött. És az, hogy veled csak úgy leállt beszélgetni, ráadásul még bocsánatot is kért a semmiért, az már valami!

- Hát, így már értem a logikádat, de ennek akkor örülnünk kéne, nem? - még szerencse, hogy ezt a pici részletet is kihagytam a mesémből, miszerint Minsoo is benne volt az egész bandázásban. De ez így van rendjén. Amiről nem tud, az nem fáj neki...

- De még hogy! Látod, itt téged mindenki hamar megkedvelt, még a felsőbb évesekből is!

- MEGJÖTTEEEEEEEEM! - csapódott ki a bejárati ajtó, és egy Myungsoo lépett be, kezben nagycsomó szatyorral, amelyeket aztán ledobta a konyhaasztalra, s pakolgatni kezdte ki belőle a cuccokat. - A pizza fél órán belül itt lesz, most pedig ki kéne találni a programot, mit is fogunk az este csinálni...Jaj, jut eszembe! Chunji, tudnál egy kicsit segíteni? - mutatott a szobájuk ajtajára. A fekete hajú bólintott egyet, majd mindketten eltűntek. Én addig valamit segédkezni akartam, ezért megindultam a konyha felé, amikor kopogást hallottam.

- ELINTÉZEM! - kiáltottam, majd kinyitottam a bejárati ajtót nagy mosollyal az arcomon, de amikor megláttam ki áll velem szemben, teljesen lefagytam...

Sorry, I'm a girl. 22

- Te nem vagy normális! - hüledeztem könnyes szemekkel, majd az íriszeiből azt tudtam leolvasni, pofonként érte a felismerés a tette miatt.

- Sungyeon... - emelte felém a karját, mire én automatikusan összerezzentem az előbb történtek miatt - Kérlek... nem akartalak bántani, csak annyira aggódtam miattad, mikor megtudtam, hogy nem...

- NEM KELL MEGMAGYARÁZNOD! - szakítottam meg a gondolatmenetét, mivel eléggé irritáló volt, ahogy próbálta kimagyarázni magát, miközben átvágott... - Minden egyes szavad hazugság volt, onnantól kezdve, hogy szeretsz, de közbe más csajjal smárolsz! Ráadásul, még a szemembe sem az igazságot mondod és most akarod elhitetni velem mennyire hiányoztam?! Ne nézzél már hülyének, nem most jöttem le a falvédőről. - sütöttem le a fejem,s a cipőm orrát kezdtem el fixírozni, ami jelenleg elég érdekesnek tűnt. Nem akartam a szemébe nézni, mert akkor tuti még jobban bőgnék.- Utállak - suttogtam. - SOHA TÖBBÉ NEM AKARLAK LÁTNI! - rohantam ki eszeveszett tempóban a szobából, és kifelé kezdtem futni, el akartam menekülni innen örökre. Becsaptam magam mögött az ajtót, s a lépcsőház felé vettem az irányt. Minden egyes lépcsőfokon, ahogy lefelé battyogtam elhullattam egy-egy könnycseppet, amik a nagy csöndben megkoppantak rajta, mint az eső az ablaküvegen. Fájt a szívem, borzasztóan...

- Héj, Sungyeon! - szólalt meg mögülem egy hang, de ügyet sem vetettem rá, igazából jelen pillanatban semmi az ég világon nem érdekelt. - Állj már meg! - ragadott karon az illető, s maga felé fordított.

- Mit akarsz? - morogtam az orrom alatt, miközben letöröltem pulcsim ujjával a könnyeket.

-Chh...te aztán értesz az emberek nyelvén - nevetett azon a reszelős, mély hangján Bang Min Soo. Ja igen, ő egy diák a felsőbb évesek közül, aki ráadásul Junhyung barátja volt. Minsoo is benne volt a Sungyeon ellenes klubban, de ő inkább távoli megfigyelő volt, vagy éppen adta a jeleket, amikor tiszta volt körülöttem a levegő, ezt még Kyung mondta nekem a táborban...Ó az a szemétláda, már megint..

-Nem vagyok kíváncsi a gúnyolódásaidra, mond amit akarsz aztán menj el, kérlek... - próbáltam higgadtan válaszolni, mondjuk inkább tűnhettem egy idegileg összeomlott bolondra.

-Ohh, úgy látom megint harapós kedvedben vagy - húzta el a száját fintorogva, aztán megköszörülte a torkát.

- Á, csak nemrégen MAJDNEM megöltek, pontosabban a drágalátos barátod!  De végül is, boldognak kéne lennem és mint legjobb haverokként beszélgetni veled, végül is logikus dolog.. - ironizáltam, ami nagyon nem nyerte el a tetszését.

- Na ide figyelj kicsi lány! - nyomta a kezeimet a falhoz - Jobban járunk, ha ezt a hangnemet a jelenlétemben mellőzöd, vagy én fogom elvégezni Jonghyun tervét, és tényleg golyót lövök a fejedbe, úgy vigyázz. - formázott kezével fegyvert és felém lőtt.

Bevallom, eléggé berezeltem sejtelmes hangnemétől, márpedig kinéztem belőle, hogy véghez viszi! Ijedt, piros szemeimet az övébe fúrtam, majd alaposan feltérképeztem. Egy fehér trikó volt rajta, így láthatóvá váltak a karjain lévő izmok. Haja enyhén göndör volt, szemeiből semmit nem lehetett kiolvasni, ő nem volt egy nyitott könyv, vagy csak gyakorolta elrejteni az érzéseit. Összegezve eléggé dögösen nézett ki, így már megértettem, miért futkos szinte az összes lány utána.

- Khmm. - köszörülte meg a torkát, mire észbe kaptam, milyen buta voltam az előbb. Gyorsan elkaptam róla a tekintetem.. A fejem most tuti csupa vörös! Ez ciki, NAGYON ciki!! - Szóval, örülök, hogy tetszek, viszont akkor sem kéne ennyire megbámulnod engem, hiszen elvégre is fiú vagy. - karolta át a vállam kezével, amivel még jobban zavarba hozott, így megfogtam a kacsóját, és szépen lehámoztam magamról.

- Kérlek, ezt többet ne csináld!

- Pff, le se tagadhatnád, hogy lányból vagy! Na, szal' arra akartam kilyukadni az elején, hogy jó lenne, ha úgy viselkednél vagy legalábbis úgy tennél, mint egy fiú, mert jelenleg többen is gyanakodnak rád. Most is, minthogy megemberelnéd magad, elkezdesz suli láttára bőgni. Nekem végül is mindegy, csak szóltam, ha elindulna netalán tán egy pletyka, tudd kezelni a dolgokat, bár a beteljesülése nem biztos. És ez még nem azt jelenti, amiért egyszer figyelmeztettelek, hogy puszi pajtások leszünk! Nagy ívbe kerüljél el engem, ha meglátsz a folyosón ne köszönj, sőt, rám se nézz! - bökte meg a mellkasomat a mutató ujjával, majd elindult fel a szobájába.

- Chh, ezt úgy mondta, mintha én pont rá vágynék..Előbb halnék meg, mintsem ez megtörténne - mormogtam az orrom alatt, bár pechemre meghallotta és visszafordult.

- Mi van? Te tényleg golyót akarsz a fejedbe! - nyerített fel.

- Undok tuskó! - ordítottam utána, mire még jobban nevetni kezdett. Aish, most biztos jól szórakozik rajtam, aztán elmondja a társainak és auigfshdughsugdfjh! - túrtam idegesen fürtjeim közé.

Újra elindultam, és fogalmam nincsen mikor kerülhettem a 215-ös szoba elé, de még is ott álltam, és már automatikusan kezeimet felemeltem és bekopogtam. Pár perc elteltével hallottam az egyik helyiségből nagy csörömpölést és káromkodást, majd egy ideges Chunji lépett elő kis cuki köténykében, háta mögött Myungsoo állt, aki átkarolta Chunji DEREKÁT! Jesszus, itt meg mi a frász folyik?

Sorry, I'm a girl. 21

A hazafelé úton elmeséltem Myungsoonak, hogy ki leszünk nyírva ha visszaérünk a kollégiumba, amiért szó nélkül úgymond 'elszöktünk.' Igazából őt nem nagyon izgatta a dolog, mondván úgy sem fogunk semmi nagyobb büntetést kapni, én viszont ebben nem voltam olyan biztos. Mikor visszaértünk a Kim házhoz összeszedtük a cuccunkat és taxival akartunk visszaindulni, de L apukája felajánlotta, hogy elvisz minket az iskoláig, csak együnk előtte. Kedvesen elfogadtuk az ajánlatot, s teli végül teli hassal vágtunk neki az útnak. A kocsiban szinte csak Kim bácsi beszélt végig, amit én szívesen hallgattam, habár Misu nem igazán volt oda ezért. Jó egy óra utazás után megérkeztünk a célunkhoz, nekem pedig összeugrott a gyomrom az idegtől. Vajon hogy fognak majd reagálni?
Kivettük a csomagtartóból a holminkat, majd elköszöntünk és lassú léptekkel haladtunk az óriási, színes épület felé. Ahogy egyre közelebb értünk, pár diák meglátott minket, de rögtön el is szaladtak. Érdekes, ennyire ijesztőek lennénk? - kérdeztem magamban, amire nemsokára meg is kaptam a választ. Az osztályfőnököm, igazgató úr, Hara és Chunji léptek ki az ajtó mögül egyrészt aggódó ábrázattal, másrészt azért a düh lesütött róluk. Lehajtottam a fejemet. Mélységesen sajnáltam a dolgot, de szükségem volt most erre, ráadásul amúgy is vasárnap van...

- Lám-lám, az eltűnt báránykák. - lépett közelebb Alice - Még is hogy a francba képzeltétek ezt? - kelt ki magából és csapott tarkón mindkettőnket.

- Hagyd, én elintézem... - érintette meg a tanárnő karját a kopasz, mire még kisebbre összehúztam magam, kezdtem egyre jobban félni az ítélettől. Huh, csak ezt éljem túl. - Kisasszony, Fiatalúr - emelte ránk hűvös tekintetét - Maguk velem jönnek, azt hiszem sok mindent meg kell beszéljünk.

Még egy pillantást vetettem Chunjira, kinek látszott az arcát, rettentően megkönnyebbült, hogy visszajöttünk. Talán még megbánást is láttam a tekintetében?! Hehe, jó vicc, én sem hiszem el.

Némán baktattunk a kihalt iskola folyosóján, táskával a hátunkon, míg nem összefutottunk útközben Vele... Direkt rá sem néztem, holott észrevettem, ahogy ő végig engem bámult, ami kicsit idegesített. A torkomban gombóc keletkezett a sok előtört emléktől, mikor Myungsoo bátorítóan megsimogatta a hátamat. Hálásan, könnytől csillogó szemekkel bámultam vissza rá, s egy 'köszönömöt' formáztam a számmal.
Eközben a diri kinyitotta a irodája  ajtaját és betessékelt minket rajta. Azt hiszem egyszer jártam itt, amikor beiratkoztam, bár akkor sem láttam minden részletet. Olyan volt szinte, mint egy kisebb ház. Igaz, csak 3 helyiség volt, azok viszont nagyok és ízlésesen voltak berendezve. Ahová mi mentünk, ott a falak zöldre voltak festve itt-ott fehér csíkokkal, amelyen festmények díszelegtek. Középen dohányzóasztal alatta pedig fehér szőnyeg. Rajta ugyanolyan színekben pompáztak a gyertyák meg apró kis csecsebecsék. Nem hiába mondják, hogy a zöld szín megnyugtatja a lelket, mert bizony ez velem is így történt: a légzésem helyreállt, a gyomrom úgy-ahogy megjavult....
Helyet foglaltunk a fekete bőrkanapén egymással szemben, s kezdetét vette a vallatás.

- Tehát volnának szívesek elmagyarázni még is miért voltak távol 1 napig az iskolától bejelentés és engedély nélkül? - fonta össze maga előtt a karját.

Már épp magyarázatra nyitottam a számat, mikor barátom megelőzött. Dióhéjban elmondta a történetet, néhol kiegészítve az általa kitaláltakkal.

- Ez úgy történt, hogy Sungyeon és én eléggé elfáradtunk a nagy hajtásban, ezért kitaláltam egy kis túrát, végül a szüleim meghívtak magukhoz, mivel amúgy is régen láttak már, hiszen nem mostanában kezdődött el az év eleje. Ezután megkérdeztem Sungyeont eljön-e velem, míg végül beleegyezett és hirtelen felindulásból felpattantunk az első buszjáratra. Ott töltöttünk mint látja egy napot, majd ma jöttünk vissza, és most itt vagyunk.

-Szörnyűek maguk, ugye tudják? - vonta fel a szemöldökét Dong Jo, majd eleresztett egy halovány mosolyt, amit szinte nem is lehetett látni, mert azonnal letörölte magáról. - Menjenek a dolgukra, még kigondolom a méltó büntetéseteket, nem ússzák meg ennyivel! -  bökött mutató ujjával az ajtó felé.

-Nagyon szépen köszönjük a bizalmát, megígérjük soha többet nem fog ilyen előfordulni. - hajoltunk meg udvariasan, majd kiviharzottunk.

*******

- Ennél nagyobb felhajtásra számítottam azért - fordult hozzám Misu a kollégium lépcsőjén sétálva.

- Én is, de legalább megúsztuk, nem hinném, hogy a diri oltári nagy büntetést szabna ki ránk...

- Hát, majd lesz valahogy, de itt most elválnak útjaink. Fighting kis haver, ne hagyd magad! - pöckölte meg a homlokomat, azután pedig befordult a maga folyosójára, én pedig tovább bandukoltam emeleteket járva.
Mire értette a 'ne hagyd magad' mondatot? - morfondíroztam magamban, míg egyszer csak az elmémbe hasított a tudat, hogy találkozni fogok azzal az emberrel.

- Na Sungyeon, most légy erős! - biztattam magam az ajtó előtt, majd remegő, izzadó kezekkel nyomtam le a kilincset. Óvatosan a nyílt résen bedugtam a fejemet, s körülnéztem; sehol senki. Kifújtam a bent rekedt levegőt, beljebb somfordáltam egyenesen a szobámhoz.

- Sungyeeonnieee~*hüpp* - termett szembe velem egy holt részeg Park Kyung, mitől hátraugrottam egy lépést, mivel eléggé megijesztett a hirtelen előbukkanása. - Úgy hiányoztál kis csillagom! - tapadt az ajkaimra, mire durván eltoltam magamtól, ezért a földre esett. El akartam futni, ki a szobából fogalmam nincs hova, de Kyung visszatartott és egy nagy pofon csattant az arcomon.- Te ribanc! Hogy képzelted, hogy eltűnsz, majd mikor felbukkansz így viselkedsz?! - még egy pofon a másik oldalra. A könnyeim nem is tudom mikor kezdtek el eleredni, de most már patakokban folytak végig fájdalomtól piros arcomon, majd a padlón kötöttek ki.

Sorry, I'm a girl 20

Már nem tudom mióta menetelhettünk, de jócskán elhaladtunk a Kim családi háztól, amit egy kicsit bántam is, mert legalább a folyamatos fecsegésük el tudta feledtetni velem az eseményeket. És most, hogy megint kettesben maradtunk, eluralkodott rajtam a szégyenérzet.

-Sungyeon! - érintette meg hosszúkás ujjaival a karomat, mire nyeltem egy nagyot.

- Hmm?? - sütöttem le szemeimet, s a cipőm orrát kezdtem el fixírozni.

- Jaj ne legyél már ilyen félénk! - emelte fel az államat, hogy a szemembe tudjon nézni. - Ha a csók miatt vagy ilyen, el is felejtettem nem kell aggódnod emiatt. - mosolyodott el halványan, így egy icipicit megnyugodtam.

- Sajnálom, csak annyira össze jött most minden... Először Chunji, azután pedig az a nyomorult..Fiú létemre elég naiv és kezelhetetlen vagyok, ugye? - sóhajtottam gondterhelten és próbáltam megőrizni hidegvérem, nem pedig elbőgni magam.

- Még nem nőttél fel igazán - borzolta össze a hajamat nevetve, majd megfogta a csuklóm és vonszolni kezdett métereken keresztül, mikorra megálltunk egy gyönyörű rét mellett, ahol volt egy gyönyörű kerítéssel elkerített rész amelyben állt egy pad, körülötte és felette pedig tele volt rózsaszín mesés rózsákkal. Lélegzetelállító látványt nyújtott az egész, még a szám is

tátva maradt az ámulattól. - Amikor még kicsi voltam, akkor mutatta édesanyám ezt a helyet, azóta ez a kedvencem, mert ahogy látod, elég elhagyatott, viszont a rózsák valamilyen oknál fogva mindig ilyen szépen virágoznak, elvileg ez valamiféle varázslat miatt lehet így. Mondjuk én nem igazán hiszek az ilyenekben, viszont megmagyarázni én sem tudnám ezt a jelenséget. - szemével végigpásztázta a tájat, s a távolba meredt elgondolkozva. Csillogó szemekkel néztem mosolygós arcát, amint kis gödröcskék jelentek meg rajta, olyan kis édes volt, ahogy gondolom az emlékeket idézte fel gyerekkorából.

- Nagyon aranyos szüleid vannak - szólaltam meg végül, mikor megelégeltem a körülöttünk lévő túl nyugodt csendet.

- Tényleg azok, nagyon szeretem őket - ült le a fapadra magával rántva engem is. - Most pedig mesélj, mi történt veletek? A te szemszögedből is hallani szeretném a sztorit. - komorult el a hangja, s rám szegezte a tekintetét. Sok féle érzelmet olvashattam ki belőle, mint például: aggodalom és a kíváncsiság...

- Hát jó, legyen - sóhajtottam, majd mindent szórul szóra elregéltem barátomnak, aki mindezek közben szorosan fogta a kezemet, hogy éreztesse mellettem áll és megbízhatok benne. - Tehát így áll jelenleg a helyzetem, Chunji hallani sem akar rólam - megjegyzem jogosan - Kyung pedig úgymond két embernek csapja a szelet....

- Szóval tényleg meleg vagy... - vonta fel a szemöldökét, s mintha úgy látszott volna kicsit ideges, mire belőlem kitört egy óriási lavina méretű nevetőgörcs a fura ábrázatát látva. Még ha tudná is az igazat! Bár hagy gondolja csak, hogy egy buzival barátkozik! - Héj! Most mi ilyen vicces?! Rajtam nevetsz, igen??? - sipítozott hisztisen Myungsoo, míg én még jobban nevettem, ezért pedig elkezdett csikizni ami végleg betette a kaput. Szabadulni akartam, így rúgkapálni kezdtem, viszont ő erősen tartott, miközben 'megbüntetett'.

- Misuu khéérlek elégghh~~ - kuncogtam magatehetetlenül, még a könnyeim is eleredtek a nagy hahotázásban.

- Jól van, vége a gyereknapnak - hagyta abba a kínzásomat, míg én letöröltem eközben a könnyeimet. Ezek után ismét csöndbe burkolóztunk, habár ez most kicsit feszélyezettnek bizonyult valamiért. Lecsuktam a pilláimat, s szippantottam a friss, kellemes levegőből. Idefent eléggé felélénkült a szél, a fák és a rózsák susogni kezdtek ahogy a szellő levelükhöz, illetve szirmukhoz ért, hozva felém a finomabbnál finomabb illatokat. Olyan megnyugató itt lenni, most először érzem azt, teljesen eltudok feledni mindent, és újrakezdeni szinte az egész életemet.

- Eldöntöttem! Jóvá fogom tenni a hibáimat és megpróbálok jobb ember lenni! - álltam fel hirtelen ökölbe szorított kezekkel - Köszönöm Kim Myungsoo - öleltem át szorosan.

- Ahh Sungyeon, megfojtasz! - próbált finoman eltolni magától.

- Ehh, bocsi..csak boldog vagyok - ugrándoztam körbe-körbe, mint aki megveszett. L csupán elmosolyodott a reakcióm láttán, de nem szólt semmit, inkább ismét elrejtőzött a maga parányi világába.
Körülbelül úgy 2 órát maradhattunk örökös csendességbe burkolózva, mikor megszólalt a telefonom, jelezve, hogy SMS érkezett. Felnyitottam a kis borítékocskát amiben ez állt: ' Sungyeon hova a francba tűntél el?! A fél iskola téged keres! Esküszöm érjél vissza ígérem kitekerem a nyakadat! ~ Hara '

- Hmm.. valami azt súgja valakinek nagyon hiányzol. Gyere, induljunk vissza, azután pedig irány a suli!

Bólintottam egy aprót, bár bevallom félek a találkozásoktól. A sebek újra fel fognak szakadni, de legalább egy napra élvezhettem a nyugodt életet, ez is több, mint a semmi, nemde?!

Sorry, I'm a girl 19

Mit vétettem Istenem mond meg kérlek, hogy ezt érdemlem? Túl naiv vagyok ez már bizonyított tény, s még a legjobb barátomnak sem hittem, mert azt hittem Kyung megváltozott, de csak játszott velem. Tévedtem, megint. Rendkívüli szomorúságomat még az eső is megérezte, mivel mintha dézsából öntötték volna, úgy elkezdett szakadni. Előre nézve nyüzsgő embereket pillantottam meg, akik esernyő nélkül rohantak eszeveszett tempóban, mielőtt agyonra áznának. A kollégista diákok pedig megvető szemekkel, szánalommal vagy éppen sajnálkozva néztek végig rajtam, ami megmondom őszintén, valamiért megmosolyogtatott. Kezdem végre megérteni azokat, akik azt mondják szeretnek az esőben lenni, mert akkor nem látja senki, mit is élnek át abban az időben. Akaratlanul emeltem kezeimet a magasba, s élveztem amint az esőcseppek játékosan táncot jártak a tenyeremen néha-néha megcsikizve rajta a bőrömet. Önkívületi állapotban meredtem magam elé észre sem véve egy fiút, ki esernyőt tartott a fejem fölé, nehogy megfázzak.
- Nem kéne ilyen időben egy fiúnak kint ücsörögni - nyújtotta mancsait felém, de én makacsul megráztam a fejem, mert hogy én innen fel nem kelek, az tuti. Látva hajthatatlanságomat sóhajtott egyet, majd helyet foglalt mellettem a csurom vizes járdára.
- Elég ha én megfázok, nyugodtan menjél csak be, megleszek - suttogtam alig hallhatóan, mert ő füle botját se mozdította meg.
- Chunji mindent elmondott, sajnálom - ölelt át szorosan, azután az ajkait az enyémre tapasztotta. Pár másodperc volt az egész, hamar elvált tőlem, viszont utána martam és csókolni kezdtem. Először nem talált viszonzásra tevékenységem, majd egy kis fáziskéséssel, de visszacsókolt. Nyelvével megnyalta alsó párnámat engedélyt kérve a behatoláshoz, amit én azonnal megadtam neki. Vad táncot jártak odabent érzékszerveink, forrongani kezdett közöttünk a levegő. Szerencsére mielőtt még valami 'baj' történt volna, zihálva elváltunk egymástól.
- Myungsoo, én..én...fogalmam nincs miért csináltam ezt...- zokogtam fel hangosan - Csupán csak érezni akartam azt, hogy valaki szeret még ebben a nyomorúságos országban! - keltem fel s futottam volna el, de Misu gyorsan kapcsolt és visszarántott egyenesen az ölébe. Arcomat mellkasába fúrtam, míg ő egyik kezével simogatta nyugtatásképpen a hátamat, mely egy kis idő múlva megtette a hatását, végül sikeresen bealudtam.

Tompa hangok zaja csapta meg füleimet, amik fogalmam nem volt kitől származtak. Vagy várjunk csak! Egy mintha ismerős lenne. Hmm, gondolkozz Sungyeon, gondolkozz! Á igen, minden bizonnyal ez a megmentő barátom. Ásítozva nyitottam ki a szemeimet, s meglepődve vettem észre egy idegen szobában vagyok. Óvatosan kikeltem az ágyból, majd körülbelül 3 lépést téve tüsszögni kezdtem, s nagyon nem akaródzott abbahagyni.
- Kicsikém - rontott be egy idősebb hölgy a szobába elszörnyülködött ábrázattal - Azt hittük már fel se ébredsz, bizonyára megfázhattál a tegnapi esőben. - nyújtott át nekem egy bögrét, amelyben észrevételeim szerint forró tea volt.
- Köszönöm szépen. Egyébként  Go Sungyeon vagyok - hajoltam meg tiszteletteljesen.
- Én pedig Kim Myungsoo anyukája vagyok. Tegnap felhívott minket, hogy jöjjünk el értetek, mert itt fogjátok tölteni a hétvégét. - mosolyodott el, mikor pont akkor toppant be az említett személy.
- De jó, sokkal jobban nézel ki, mint tegnap - állt az anyukája mellé - No idd meg a teádat, azután velem jössz! - csapta össze kezeit ellenvetést nem tűrően. Bólintottam egy aprót, s gyorsan lehörpintettem az italt. Drága barátom odaállt az egyik szekrényhez, kivett belőle tiszta ruhákat, amelyeket az ágyra dobott le.
- Ezeket nyugodt szívvel felveheted, mivel odakint a tegnapi esőzés miatt picit hideg van, meg már így is taknyos vagy.
Miután kiment magamra kapkodtam a göncöket, majd tükröt kezdtem el keresni ebben a hatalmas helyiségben. Pár perc múlva találtam egyet a polcon, de amikor belenéztem nem sok kellett a sikításhoz. Kócos, szénakazal haj, feldagadt szemek és ajkak; összegezve egyszerűen gyönyörű látványt nyújtottam. Mindegy, nem foglalkoztam tovább vele, inkább még egy utolsó pillantást vetettem magamra és kinyitottam az ajtót, ahol is vártak már.
- Azt hittem sosem jössz ki - borzolta össze az így is szarul álló hajamat, mire én ölő szemeket meresztettem rá. Erre csak kuncogva elővett a zsebéből egy cuki pink fésűt, amivel megpróbálta rendbe szedni a frizurámat. Fél óra múlva mind a ketten készen álltunk az indulásra, bár még mindig nem tudtam hová visz. Előtte viszont bemutatta MoonSoot - az öccsét- és az apukáját. Az egész család roppant kedves, sokszor el is pirultam a sok-sok dicsérettől. Néha le is fárasztottak faviccekkel, ekkor Misukám bejelentette az indulást, így magunk mögött hagytuk őket. Az út első fele eléggé csöndesen telt, mivel ideges voltam a csókos eset miatt.
Én viszont még mindig azt a hülye lámafejű Kyungot szeretem, vajon hogyan felejthetném el őt?