Sorry, I'm a girl. 21

A hazafelé úton elmeséltem Myungsoonak, hogy ki leszünk nyírva ha visszaérünk a kollégiumba, amiért szó nélkül úgymond 'elszöktünk.' Igazából őt nem nagyon izgatta a dolog, mondván úgy sem fogunk semmi nagyobb büntetést kapni, én viszont ebben nem voltam olyan biztos. Mikor visszaértünk a Kim házhoz összeszedtük a cuccunkat és taxival akartunk visszaindulni, de L apukája felajánlotta, hogy elvisz minket az iskoláig, csak együnk előtte. Kedvesen elfogadtuk az ajánlatot, s teli végül teli hassal vágtunk neki az útnak. A kocsiban szinte csak Kim bácsi beszélt végig, amit én szívesen hallgattam, habár Misu nem igazán volt oda ezért. Jó egy óra utazás után megérkeztünk a célunkhoz, nekem pedig összeugrott a gyomrom az idegtől. Vajon hogy fognak majd reagálni?
Kivettük a csomagtartóból a holminkat, majd elköszöntünk és lassú léptekkel haladtunk az óriási, színes épület felé. Ahogy egyre közelebb értünk, pár diák meglátott minket, de rögtön el is szaladtak. Érdekes, ennyire ijesztőek lennénk? - kérdeztem magamban, amire nemsokára meg is kaptam a választ. Az osztályfőnököm, igazgató úr, Hara és Chunji léptek ki az ajtó mögül egyrészt aggódó ábrázattal, másrészt azért a düh lesütött róluk. Lehajtottam a fejemet. Mélységesen sajnáltam a dolgot, de szükségem volt most erre, ráadásul amúgy is vasárnap van...

- Lám-lám, az eltűnt báránykák. - lépett közelebb Alice - Még is hogy a francba képzeltétek ezt? - kelt ki magából és csapott tarkón mindkettőnket.

- Hagyd, én elintézem... - érintette meg a tanárnő karját a kopasz, mire még kisebbre összehúztam magam, kezdtem egyre jobban félni az ítélettől. Huh, csak ezt éljem túl. - Kisasszony, Fiatalúr - emelte ránk hűvös tekintetét - Maguk velem jönnek, azt hiszem sok mindent meg kell beszéljünk.

Még egy pillantást vetettem Chunjira, kinek látszott az arcát, rettentően megkönnyebbült, hogy visszajöttünk. Talán még megbánást is láttam a tekintetében?! Hehe, jó vicc, én sem hiszem el.

Némán baktattunk a kihalt iskola folyosóján, táskával a hátunkon, míg nem összefutottunk útközben Vele... Direkt rá sem néztem, holott észrevettem, ahogy ő végig engem bámult, ami kicsit idegesített. A torkomban gombóc keletkezett a sok előtört emléktől, mikor Myungsoo bátorítóan megsimogatta a hátamat. Hálásan, könnytől csillogó szemekkel bámultam vissza rá, s egy 'köszönömöt' formáztam a számmal.
Eközben a diri kinyitotta a irodája  ajtaját és betessékelt minket rajta. Azt hiszem egyszer jártam itt, amikor beiratkoztam, bár akkor sem láttam minden részletet. Olyan volt szinte, mint egy kisebb ház. Igaz, csak 3 helyiség volt, azok viszont nagyok és ízlésesen voltak berendezve. Ahová mi mentünk, ott a falak zöldre voltak festve itt-ott fehér csíkokkal, amelyen festmények díszelegtek. Középen dohányzóasztal alatta pedig fehér szőnyeg. Rajta ugyanolyan színekben pompáztak a gyertyák meg apró kis csecsebecsék. Nem hiába mondják, hogy a zöld szín megnyugtatja a lelket, mert bizony ez velem is így történt: a légzésem helyreállt, a gyomrom úgy-ahogy megjavult....
Helyet foglaltunk a fekete bőrkanapén egymással szemben, s kezdetét vette a vallatás.

- Tehát volnának szívesek elmagyarázni még is miért voltak távol 1 napig az iskolától bejelentés és engedély nélkül? - fonta össze maga előtt a karját.

Már épp magyarázatra nyitottam a számat, mikor barátom megelőzött. Dióhéjban elmondta a történetet, néhol kiegészítve az általa kitaláltakkal.

- Ez úgy történt, hogy Sungyeon és én eléggé elfáradtunk a nagy hajtásban, ezért kitaláltam egy kis túrát, végül a szüleim meghívtak magukhoz, mivel amúgy is régen láttak már, hiszen nem mostanában kezdődött el az év eleje. Ezután megkérdeztem Sungyeont eljön-e velem, míg végül beleegyezett és hirtelen felindulásból felpattantunk az első buszjáratra. Ott töltöttünk mint látja egy napot, majd ma jöttünk vissza, és most itt vagyunk.

-Szörnyűek maguk, ugye tudják? - vonta fel a szemöldökét Dong Jo, majd eleresztett egy halovány mosolyt, amit szinte nem is lehetett látni, mert azonnal letörölte magáról. - Menjenek a dolgukra, még kigondolom a méltó büntetéseteket, nem ússzák meg ennyivel! -  bökött mutató ujjával az ajtó felé.

-Nagyon szépen köszönjük a bizalmát, megígérjük soha többet nem fog ilyen előfordulni. - hajoltunk meg udvariasan, majd kiviharzottunk.

*******

- Ennél nagyobb felhajtásra számítottam azért - fordult hozzám Misu a kollégium lépcsőjén sétálva.

- Én is, de legalább megúsztuk, nem hinném, hogy a diri oltári nagy büntetést szabna ki ránk...

- Hát, majd lesz valahogy, de itt most elválnak útjaink. Fighting kis haver, ne hagyd magad! - pöckölte meg a homlokomat, azután pedig befordult a maga folyosójára, én pedig tovább bandukoltam emeleteket járva.
Mire értette a 'ne hagyd magad' mondatot? - morfondíroztam magamban, míg egyszer csak az elmémbe hasított a tudat, hogy találkozni fogok azzal az emberrel.

- Na Sungyeon, most légy erős! - biztattam magam az ajtó előtt, majd remegő, izzadó kezekkel nyomtam le a kilincset. Óvatosan a nyílt résen bedugtam a fejemet, s körülnéztem; sehol senki. Kifújtam a bent rekedt levegőt, beljebb somfordáltam egyenesen a szobámhoz.

- Sungyeeonnieee~*hüpp* - termett szembe velem egy holt részeg Park Kyung, mitől hátraugrottam egy lépést, mivel eléggé megijesztett a hirtelen előbukkanása. - Úgy hiányoztál kis csillagom! - tapadt az ajkaimra, mire durván eltoltam magamtól, ezért a földre esett. El akartam futni, ki a szobából fogalmam nincs hova, de Kyung visszatartott és egy nagy pofon csattant az arcomon.- Te ribanc! Hogy képzelted, hogy eltűnsz, majd mikor felbukkansz így viselkedsz?! - még egy pofon a másik oldalra. A könnyeim nem is tudom mikor kezdtek el eleredni, de most már patakokban folytak végig fájdalomtól piros arcomon, majd a padlón kötöttek ki.