Verejtékben úszva, zihálva és erősen dobogó szívvel ültem fel az ágyamon. Még az előtt pattantak ki a szemeim ijedtségemben, mielőtt láttam volna megmentőm arcát. Viszont a hangja olyan ismerős volt, de egyszerűen nem tudok rájönni ki lehet az. Ránéztem az órára, amely fél kettőt mutatott. Gondterhelten sóhajtottam fel, hiszen tudtam, ma már én többet nem igen fogok aludni, ezért egyfolytában kattogott az agyam, majd újra és újra pergettem le magam előtt a filmkockákat. Mondjuk, lehet éppenséggel csak a tudat alattim kreálta ezt az egészet, mivel tökre beparáztam, miután elolvastam azt a nyomorult levelet. Utólag visszagondolva, bár kidobtam volna a kukába és élném az életemet ugyanúgy, ahogy eddig.
Jobb ötlet híján kikeltem az ágyból, s lebattyogtam a fürdőszobába, hogy felfrissítsem elmémet és végre lenyugodjak. Rögtön a mosdókagylóhoz siettem, ahol először is végigpásztáztam a tükörbe magam és megállapítottam, hogy valami eszméletlen ramatyul nézek ki: piros, kialvatlan szemek, ez alatt pedig karikák, izzadságcseppek gyöngyöztek a testem szinte minden egyes pontján. Nem sokáig gyönyörködtem eme csodálatos látványban, inkább megnyitottam a csapot, megvártam még jéghideg víz nem folyik belőle, s alá nyomtam a fejemet. Rettentően jól esett ez az összes porcikámnak, ám mikor már lezsibbadt a fejem elzártam a vizet, megtörölköztem és kinyitottam a fürdőszoba ajtót, de ekkor egy álmos Chunji fejjel találtam szembe magam.
- Jól vagy, Sungyeon? - simított végig arcélemen mosolyogva a feketeség, majd egyből aggódóvá vált a tekintete - Jesszusom, a tested rohadt forró! Lázas vagy?
- Semmi bajom nincs, csak rosszat álmodtam, az kavart fel ennyire... - csuktam be magam mögött az ajtót, aztán megindultam a kuckóm felé Chunjival a nyomomban, mivel nem akarta ennyiben hagyni a dolgot, pedig most másra sem vágytam, csak hogy egymagam legyek...
Azonnal visszahuppantam az ágyamra, barátom pedig mellettem ülve foglalt helyet. Egy ideig néztük egymást rezzenéstelen arccal, még nem megunta a másik fél és feltette a már várt kérdést:
- Tudom, hogy valami bánt. Legjobb barátok vagyunk, bennem megbízhatsz, kérlek mondd el, hagy segítsek. - ölelt át megnyugtatóan, míg én a hátát kezdtem el simogatni.
- Attól tartok, hogy ezen te nem tudsz segíteni - kezdtem bele halkan a mondandómba - Ráadásul...nem akarlak belekeverni, még a végén bajod esne...
- Sungyeon! Mondd el most már mi van, kezdesz nagyon megrémiszteni! - kelt fel mellőlem, ám észrevettem, hogy ekkor tekintete teljesen más felé terelődött. Óvatosan lehajolt és felvette a földről azt a borítékot, amit tegnap kaptam a tanárnőtől. Azonnal felpattantam és kikaptam a kezéből.
- Ne nyúlj hozzá, nem szabad! - ripakodtam rá idegesen, hisz' majdnem lebuktam, de most is meglátszódott a kettőnk közti erőnléti különbség, mert könnyű szerrel lefogott és elvette tőlem a levelet, majd kibontotta és olvasni kezdte. Komoly fejjel vizslattam, hátha le tudok olvasni bármit az arcáról, s idegesen, karba tett kézzel vártam a reakcióját. Nem telt bele körülbelül 5 percbe, míg fejét kiemelte a papírból és felvont szemöldökkel nézett mélyen a szemembe, mire én kezdtem elég rosszul érezni magam. - T...talán valami baj van? - bátorkodtam rákérdezni a dologra, bár ő az ég világon semmit nem szólt, csupán stírölt, még mindig. - Chunji, hahóóó! Idegesítesz, légyszíves válaszolj!
- Azt hiszem értem - szólalt meg egy kis idő múlva. Megjegyzem, pont ideje volt már, mert az idegbaj kerülgetett ebben a feszült csöndben.
- Mit értesz? - értetlenkedtem - Lennél szíves velem is megosztani?
- Később elmagyarázom, most viszont, ha megbocsátasz. Van egy kis dolgom - fogta magát és a levéllel együtt elhúzott ki tudja merre, én pedig ott maradtam teljesen lefagyva és valami isteni csodára várva.
 |
| (Hát nem édes? Én megzabálom♥) |
- Még is hová mész ilyenkor? Meg vagy húzatva?
Lee Chan Hee! - kiabáltam utána teli torokból, megfeledkezve még egy alvó tagról, aki ekkor ijedtében lefordult az ágyáról és a padlón kötött ki. Be is fostam rendesen, hogy fel fog ébredni, viszont nem ezt a reakciót vártam.
- Jaj de finom ez a fagyi! Yummy - nyalta meg Misukám a száját, átfordult a másik oldalára és aludt is vissza... Ekkora álomszuszékot, apám...
Fél órán keresztül vártam az elveszett bárányt, hasztalanul. Ezek után meguntam ezt az értelmetlen várakozást, elhelyezkedtem kényelmesen az ágyon és azonnal el is nyomott az álom.
***
- Sungyeon! Héj, Sungyeon! Kelj fel! - szólítgatott valaki, miközben egyfolytában rázogatta a vállamat, hogy végre fel méltóztassak kelni. De én fáradt vagyok, lusta és nyűgös. Nem akarom!
- Hagyj már! - húztam magamra a takarómat, még a fejem búbja sem látszott ki alóla.
- Hát jó, ha nem akarod megtudni a tegnapi felfedezésemet - kelt fel mellőlem a fekete hajú, de ezzel a kijelentéssel rögtön felkeltette az érdeklődésemet, ezért a keze után kaptam.
- Tudni akarom! Mondj el mindent, amit tudsz...vagy talán.. te írtad ezt a levelet? - virítottam rá álmos pilláimat, amik alig akartak kinyílni az álmosságtól.
- Mégis hova gondolsz te? Ennyire azért nem vagyok jó színész, igaz, szerettem volna musicalekben játszani... - kezdett el poénkodni, de mikor meglátta körülöttem a fekete aurámat, rögtön lefagyott a mosoly az arcáról, s köhintett egyet. - Szóval, asszem' összeraktam a puzzle darabkákat. Ugye nemrég meséltél nekem a Junhyungos esetről, meg hogy sokkal több cinkostársa volt. Nos, én úgy gondolom, hogy ezek meg akarják bosszulni a főnöküket meg gondolom jó bulinak tűnik ez az egész....
- Hű, milyen hivatalosan beszélsz ilyenkor. Már megbocsáss, ha ilyen lennél igaziból is még szóba se állnék veled - kacagtam fel jó hangosan, hagy ébredjen fel az alvó nép! Hátha rám dobnak egy zongorát! - Egyébként meg eddig én is eljutottam, mivel ez a leglogikusabb magyarázata. Ezért valaki, aki ezt észrevette írt nekem egy levelet, hogy figyelmeztessen a rosszakaróimtól.
- Oh! Te ezt már mind tudod? Akkor nem is mondtam neked újat... - biggyesztette le a száját. Juj de aranyos ilyenkor...
- HOGY MI?! MOST KOMOLYAN ENNYIRE HÜLYÉNEK NÉZEL? - akadtam ki teljesen - Apám...reménytelen eset vagy... Pedig már azt hittem valami komoly ügyet fejtettél meg és végre véget ér ez a rémálom. - sóhajtottam egyet gondterhelten - Viszont azt még mindig nem magyaráztad meg, miért tűntél el az este? - faggatóztam.
- Ja, csak elkapott a hasgörcs - mosolyodott el kisfiúsan, mire én a homlokomra csaptam egy jó nagyot.
- Aha-aha, én meg vagyok a húsvéti nyúl, aki tojást tojik. Komolyan azt várod, hogy én ezt mind el is higgyem?
- Ezt a döntést rád bízom - kacsintott rám, majd eltűnt otthagyva engem teljes bizonytalanságban.
