Park Kyung POV.
Kerülnöm kell Sung Yeont, bármi áron! Ez az érzés már kezd megőrjíteni, nem tudom
visszafogni magam..Rettenetesen nehezen viseltem, hogy távol kellett maradnom
tőle, de nem tehettem mást. Viszont az utóbbi időben más is aggaszt, mégpedig,
hogy a suli legveszélyesebb sráca állandóan figyeli őt. Így jobbnak láttam
figyelmeztetni Yeonniet, de mint
gondoltam ügyet sem vetett rám, biztos megharagudott.
Éppen gyönyörködtem a tájban, amikor
megláttam Jun Hyungot ahogy sétál a tó felé és belenyomta a szobatársam fejét a
vízbe. Borzasztóan megijedtem, azonnal rohantam hozzá, de ahogy a tetű
meglátott rögtön elfutott Yeonniet pedig belelökte a tóba. Habozás nélkül utána
ugrottam és minden erőmet összeszedve úsztam és úsztam, mikor sikerült elkapni
gyorsan kihúztam a partra, ahol a tanárok aggódó tekintetével találtam szembe
magam.
-Kyung, mi történt ezzel a kislánnyal?–
nézett rám ijedten Alice tanárnő. Micsoda,
lááááány??????!!!!! Próbáltam nem
erre a kijelentésre gondolni, hisz volt más, nagyobb probléma is. Szájon át
lélegeztettem a sebesültet, 2 perc után sem történt semmi, amire már
kétségbeestem.
-Hallod! Nem halhatsz meg! Figyelj, sajnálom
, hogy kerültelek, de hidd el megvolt az okom rá. – fogtam a kezét még a
tanárok próbálták újraéleszteni, és zokogtam, mint egy kisgyerek, akitől
elvették a kedvenc játékát. Már majdnem az összes reménysugár elsötétült,
amikor is Sung Yeon felköhögte a vizet, és kinyitotta a szemét.
-H-hol vagyok? Kyung hol vagy? - ült fel riadtan. Körülnézett, és amikor
meglátott engem, kis nyugodtság telepedett az arcára, s szorosan magához ölelt.
– Tudom, hogy te voltál. Én is kedvellek. –
súgta bele a fülembe sejtelmesen. Komolyan mondom annyi sok minden gyűlt össze
a fejemben, hogy nem tudom már hova tenni a dolgokat. Még is mit tudhat ő? Mi az hogy kedvel? Miért mondta a tanárnő h
kislány?! ÁÁÁH, S.E.M.M.I.T. N.E.M. É.R.T.EEEEEEE.K!
-Elnézést, nekem most elkell mennem. – böktem
ki nagy nehezen, majd gyorsan elszaladtam, ki kellett szellőztetnem az agyam,
és megkeresnem egy személyt, akivel meglepő módon gyorsan összetalálkoztunk. A cinikus
mosoly nem fagyott le a pofájáról, de majd én teszek róla. Úgy bevertem neki,
hogy összecsuklott és a füvön landolt.
-Mit képzelsz te mocsok! Rohadék!– vertem továbbra
is, de egy szent pillanatban amikor nem figyeltem elkapta a kezem. Felállt, és
mélyen a szemembe nézett.
-Nyomós okom van rá, hogy ezt csináltam. Az
ilyen embereknek nem való egy fiú iskola.
-Mert ő milyen ember?
-Ne mond, hogy nem tudod. – nevetett fel. –
Egy lány jár a sulinkba, aki történetesen a te által körülugrált, ajnározott
Yeonnied. Biztos feltűnt már, milyen vékony, a válla nem is olyan széles,
lábait borotválja. De ha még ezután sem hiszed, tessék itt a bizonyíték, nézd
meg! – kezdett el kutakodni a zsebében, majd előhúzta a telefonját. – Nesze. Most
már hihetsz nekem. Ilyen kis csitrinket elkell kotródniuk, vagy nagyon megfogja
járni.
Hirtelen se köpni se nyelni nem tudtam, eddig
is zavaros volt minden, de erre igazán nem számítottam. A képen Sungyeon volt,
ahol éppen leveszi a pólóját, és ott van alatta a kötés. Rögtön átküldtem a „remekművet”
az én telómba, ami meg Jun Hyungén volt kitöröltem a tudta nélkül. Eh.. Megmeredve
bámultam magam elé, néztem azt a gyönyörűséget. Rettenetesen haragudtam, de egy
csöppnyi öröm is volt bennem. Legalább nem leszek ferdehajlamú.. Ott hagytam a
kis tetvet és vissza akartam menni a sátramba, de előtte felkerestem a drága
hazudós barátomat. Azért még is csak tisztáznom kell vele a dolgokat.
-Jé, szia, éppen téged akartalak megkeresni. –
mosolygott rám. Hát én ennyire nem lennék
boldog.
-Gyere, menjünk el sétálni, beszélnünk kell. –
fogtam karon és vonszolni kezdtem magam után, biztonságos helyet keresve, amit
nagy sokára de megtaláltam.
-H-huh….azt hittem egészen a világ végéig fogsz
futtatni. – lihegett
-Áh nem, olyan gonosz nem vagyok.
-Mi a baj? Haragszol rám?! – Hát..valahogy úgy…
-Ami azt illeti, igen. Miért nem mondtad el,
hogy lány vagy?
Go Sung Yeon POV.
-Miért nem mondtad el, hogy lány vagy?
Basker…Ő meg honnan tudta meg?!
-Jaj ne hülyülj már. – bokszoltam bele a
vállába. – Hogy én lány?! Ezt meg honnan veszed?
-Innen. – bökte ki a szememet egy rólam készült
picture. – Aaaaa! – tettem a szám elé a kezem. Nem hiszem el, végem van..
Könnycsatornámból csak úgy záporoztak a könnyek, túl sok.. nekem túl sok..
-Fejezd be, ne sírj. – ölelt át Kyung, ami
nagyon jól esett. – Be vallom, először haragudtam rád, de…
-Mi de?!
-Szeretlek. Borzasztóan. Az elején még
utáltalak, viszont ez az érzés az utóbbi időben fokozatosan kezdett átalakulni..
Azért kerültelek ma is, mert akkor még fogalmam nem volt róla, hogy lány vagy
és nem akartam…tudod… az lenni..
-Komolyan mondtad mindezt?
-Teljes mértékben…Mit szólsz erre?!
-Viszonzom ezt az egészet… - már nem bírtam
magam türtőztetni, megfordultam és megcsókoltam az Egyetlenemet.
To Be Continued~
